top of page

„Én hát hazámért élni fogok”- Tanulmányok a magyar reformkorról - Molnár András új kötete

  • Hajnal István Kör_2
  • Apr 17
  • 1 min read

„Én hát hazámért élni fogok”- Tanulmányok a magyar reformkorról címmel megjelent Molnár András (MNL Zala Megyei Levéltár) új tanulmánykötete. A könyv a zalaegerszegi levéltáros-történész szerző „Deák, Zala, reformkor” címmel ugyanebben a kiadványsorozatban 2021-ben megjelent kötetének folytatása. Az újabb válogatás tizenkét, eredetileg 1989 és 2023 között publikált tanulmányt tartalmaz (a korábbiakat többé-kevésbé javított, bővített változatban), melyből tíz kifejezetten Zala vármegye reformkori történetével foglalkozik, de a két másik, inkább Sopron megyéhez kötődő munkának is vannak zalai vonatkozásai. Zala vármegye az 1830-as, 1840-es években – elsősorban a magyar liberális reformellenzék vezéregyénisége, Deák Ferenc politikai hátországaként – az oppozíció egyik fellegvára volt. Az itt zajló közéleti események, a helyi szabadelvűek és konzervatívok küzdelmei nem egyszer országos jelentőséggel bírtak és hatást gyakoroltak a pozsonyi országgyűlés munkájára, illetve a magyar reformmozgalom egészére is. Ezt tükrözi a kötet tanulmányainak többsége; főszereplőjük Deák Ferenc és az őt támogató Csány László, a zalai liberális ellenzék pártvezére. Az írások kétharmada tudományos emléküléseken vagy konferenciákon elhangzott előadások alapján készült, és többnyire a reformkor zalai közéletével, illetve politikatörténetével foglalkozik. Mellettük helyet kapott a kötetben egy-egy jog-, gazdaság-, környezet- és egyháztörténeti munka, valamint Zala mindennapjainak és pecsétjének történetére vonatkozó tanulmány is (utóbbi képekkel illusztrálva.) A könyv ilyen módon több oldalról igyekszik megvilágítani és árnyalni a magyar reformkor gazdag, ám az utóbbi években kissé elhanyagolt történelmét. 

 

댓글


Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 

Email: 

hajnaltitkar@gmail.com

Elnök:
Dobszay Tamás

dobszay.tamas@btk.elte.hu

  • Facebook

Adószám az SZJA 1%-ának felajánlásához

19159243-1-06

Bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.
11713177-20004295-00000000

Levelezési cím:

Hajnal István Kör

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

Székhely:

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

© 2020 by HIK

bottom of page