top of page

Megjelenés: Hites Sándor - Ökonóm szemmel

  • Hajnal István Kör_2
  • Apr 24
  • 1 min read

A L’Harmattan kiadó gondozásában megjelent Hites Sándor Ökonóm szemmel című tanulmánykötete. A kötetben olvasható tanulmányok zöme 2019 és 2024 között készült „A 19. századi magyar irodalom politikai gazdaságtana” MTA–Lendület Kutatócsoport kutatási programjának a részeként.

A kötet három részre oszlik. Az első blokk a nemzeti kultúra megalkotásának és a társadalom kapitalista átalakulásának összefüggéseivel és konfliktusaival foglalkozik. Széchenyi István tevékenysége kapcsán azt igyekszem megmutatni, hogy egy kifejezetten nem kapitalista társadalmi-gazdasági gyakorlat, a közösségi adományozás szerepmintája nem zárta ki, hogy gyakorlója egyúttal a haszonkeresés szorgalmazójaként is felléphessen. Ugyancsak a nemzetépítés és gazdasági átalakulás kölcsönviszonyát járják körül a 19. századi irodalomtörténet-írás (Toldy Ferenc) és a gazdasági elmélettörténet (Kautz Gyula) szemléletformáinak, illetve Arany László A délibábok hőse című verses regényének – ahonnan e kötet címét kölcsönöztem – elemzései. A második blokk írásai az írói gazdálkodás modern stratégiáival (Goethe), kulturális piac és alkotói autonómia viszo­nyával (Walter Scott), illetve egy, a kapitalizmus apológiájára vállalkozó modern amerikai regénnyel (Ayn Rand) foglalkoznak. A harmadik blokk a „világirodalom” fogalmának, vagyis az irodalmi szövegek globális forgalmazásának értelmezéseiben vizsgálja a gazdaságtani gondolkodás sokrétű hatását, többek közt Goethe, Thomas Carlyle, Fichte és Marx műveiben, illetve a német protekcionizmus környezetében. Itt kapott helyet a fogalom első magyar értelmezője, Erdélyi János nézeteiről szóló két elemzés is. A kötet zárótanulmánya még a 2008-as hitelválság idején íródott, de talán ma is megfontolható adalékokkal szolgál a gazdasági válságkezelés kulturális antropológiájához.


Comments


Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 

Email: 

hajnaltitkar@gmail.com

Elnök:
Dobszay Tamás

dobszay.tamas@btk.elte.hu

  • Facebook

Adószám az SZJA 1%-ának felajánlásához

19159243-1-06

Bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.
11713177-20004295-00000000

Levelezési cím:

Hajnal István Kör

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

Székhely:

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

© 2020 by HIK

bottom of page