Megjelent Ament-Kovács Bence: Uradalom és plébánia. Helyi életvilágok a multietnikus Dél-Dunántúlon (1699–1767) könyve!
- Hajnal István Kör_2
- Jun 26
- 1 min read
Az MTA Néprajztudományi Intézet gondozásában megjelent Ament-Kovács Bence Uradalom és plébánia. Helyi életvilágok a multietnikus Dél-Dunántúlon (1699–1767) című könyve.
„Az egykori magyarországi oszmán hódoltság dél-dunántúli területeinek visszafoglalása után (1686) egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az összeírók ismét beszámoljanak az ott élő rácokról, magyarokról és szlovákokról. Hamarosan csatlakoztak hozzájuk a német telepesek is, és roppant számuk miatt a régiót hamarosan »Sváb Törökországként« (Schwäbische Türkei) is emlegették. Az abszolutista Habsburg állam támogatta az őket befogadó latifundiumok létrejöttét, így a kötetben tárgyalt Botka-, majd Sinzendorf-, ezután Mercy-, végül Apponyi-uradalom tulajdonosainak működését is. A római katolikus egyház újraszervezése – a vármegye főispánjaként működő püspökök minden törekvése ellenére – több emberöltőn át zajlott, ha még oly elhivatott lelkipásztorok is vezették a plébániákat, mint például a szakadáti anyaegyház vallási életét megreformáló Winkler Mihály.
A kötet a történeti néprajzi kutatásokban újszerű módon, e kétkontextus (uradalom és plébánia) párhuzamos érvényesítésével kísérli meg a Tolna vármegye második legnagyobb uradalmában fekvő római katolikus plébánia falvaiban (elsősorban Diósberényben és Szakadáton) élő lakosok átalakuló, többrétegű életvilágainak felrajzolását 1699-től 1767-ig.”

Commentaires