Az 1986. szeptember 28-30-án tartott első salgótarjáni konferencia. 

Kövér György: A KONFERENCIA MEGNYITÁSA (RENDI TÁRSADALOM — POLGÁRI TÁRSADALOM 1. TÁRSADALOMTÖRTÉNETI MÓDSZEREK ÉS FORRÁSTÍPUSOK SALGÓTARJÁN, 1986.)

 

Tisztelt Konferencia! Mindenek előtt — azt hiszem mindnyájunk nevében — köszönjük Nógrád megyének, a salgótarjáni levéltárosoknak és a Nógrád Megyei Levéltárnak, hogy lehetővé tette számunkra ennek a társadalomtörténeti tanácskozásnak a megtartását. Talán nem mindenki tudja, de a nem helybeli szervezők nevében nyugodtan kijelenthetem, hogy Nógrád támogatása nélkül sohasem került volna sor erre a konferenciára. Valamit arról is illene a bevezetőben szólni, hogyan és milyen céllal jött létre ezen konferencia, hova nyúlnak a gyökerei. Azok, akikhez eljutott a konferenciára szólító első tájékozódó levelünk (és minden magyarországi levéltárnak, múzeumnak, történelmi intézetnek és tanszéknek elküldtük) bizonyára feltette magának a kérdést, kik ezek, mit akarnak tulajdonképpen? Már magában az indításban is volt valami irritáló (erről van néhány visszajelzésünk), hiszen milyen összejövetel az, ahol nem válogatják előre ki a résztvevőket, hanem mindenféle indiszkrét (és talán néhol ügyetlenül és bugyután fogalmazott) kérdéseket tesznek fel, zömmel ismeretlen címzetteknek. Arra, hogy kik vagyunk és mit csinálunk, arra remélhetőleg két és félnapos szakmai programunk megadja a választ. 'Hogy a konferencia szervezői kik és mit akartak, arra azt hiszem ez az alkalom a legmegfelelőbb, hogy bemutatkozó jellegű rövid választ próbáljunk adni. Mint látható volt, nem egy helyen dolgozunk. Ha demográfiai szempontból nézzük, egy generációnak is legfeljebb alsó és felső kohorszát alkotjuk. Különböző egyetemekről jöttünk, eredetileg rendkívül különböző iskolázottsággal és vonzalmakkal. Az ELTE-n a hatvanas évek második felében végzett idősebb évjárat (Benda, Faragó, Tóth Zoltán) mindegyike még politikatörténeti, ideológiatörténeti témából szakdolgozott, és nagyrészt autodidakta történeti-statisztikai, demográfiai és szociológiai studiumok révén jutott el a társadalomtörténethez. Erre első munkahelyeik (amelyek nem mondhatók sem a historiográfia fellegvárának, sem perifériájának) ösztönzést és lehetőséget adtak, bár volt akit épp az állásváltoztatás kényszere sodort a társadalomtörténet felé. Ez a mag alakította meg azután 1975-78 között a KSH "szakszervezeti" önképzőkörét (a szakszervezeti fedőnév a teremigényléshez kellett), amely igen koncepciózus keretben szervezte a hiányzó "műhelyt". Egyrészt munkabeszámolóknak adott helyet, másrészt nemzetközi társadalomelméleti koncepciókat referált (Parsonstól Marxon, Weberen keresztül Lenski-ig, Offe-ig, majd a hazai koncepciókat tekintette át Hajnaltól, Szekfűtől kezdve Karácsonyon, Erdein, Bibón át Makkaiig és Berend-Ránkiig. A kör nyitott volt. Néprajzosok és szociológusok egyaránt látogatták. Akkoriban fővárosivá vedlő ifjoncként vetődtem el magam is az egyik munkabeszámolóra. Nem generációs alapon szerveződött, bár zömmel fiatalok voltunk, de mindenkitől szívesen tanultunk, aki nem oktatni akart bennünket. Néha felvetődött valami közös munka terve is, 16 azonban ilyenkor mindig kiütköztek a nézeteltérések, mindenki visszabújt csigaházába, s az önképzőkör — minden külön értesítés nélkül — csipkerózsika álomba merült. 1982 tavaszán, merült fel felélesztésének gondolata. A dolog — a kor szellemének megfelelően — "informális vállalkozásként" jött létre. Talán kevésbé koncepciózusán mint a korábbi, de kevésbé ezoterikusán is. Egyrészt nyitott a vidéken, partizánmódra társadalomtörténettel foglalkozók felé, másrészt fő feladatának "az azonos típusú témákkal gyötrődők személyes megismerkedését" vallotta és a kutatási beszámolókra, az információáramoltatásra helyezte a hangsúlyt. A KSH könyvtárából való kiűzetésünk után az MKKE Gazdaságtörténeti Tanszékén tudtuk és tudjuk összejöveteleinket megtartani, bár itt is volt, akitől kiérdemeltük az "ellenműhely-szeminárium" megtisztelő címet, amit tulajdonképpen szívesen vállalnánk, ha volna műhely, ami ellen... Alkalmi szakmai közéletünkben ebben az időszakban már az idősebbekkel egyenlő szerephez jutott a konferenciaszervezők fiatalabb, debreceni évjárata, amelyhez magam is tartozom. Mi (Gyáni, Varga, jómagam) a hetvenes évek első felében a KLTE-n végeztünk, s kezdeti eszme- és politikatörténeti érdeklődés után többünk már szakdolgozatában társadalomtörténeti témával foglalkozott. Ehhez akkoriban Debrecenben több segítséget lehetett kapni és 1968 után a klíma is inkább kedvezett az ilyen típusú érdeklődésnek. Ez az indulás azután mindvégig megmaradt, miközben levéltárakban és egyetemeken gyarapítottuk tapasztalatainkat, lerakódott bennünk annak a hiányérzetnek a tudata, hogy nem tudunk egymás szakmai gondjairól, ezen nem tudunk intézményesen segíteni (s az intézmények iránt már amúgy is komoly szkepszis élt bennünk), tehát "magad uram, ha szolgád nincsen"! 1982 és 86 közötti összejöveteleinken így eszmét cseréltünk vállalkozókról és helyi társadalomról, nemesekről, katonatisztekről, zsellérekről és zsidókról, paraszti háztartásról, városokról, de még az "új történetírásról" is. Hogy ennek volt-e valami nyeresége, azt nem a szervezőknek kell kiszámítani. Az összejöveteleket követő sörözéseken minden esetre sok olyan dolgot megbeszéltünk, amire fórum híján másutt nemigen lett volna lehetőségünk. így született meg a konferencia szervezésének gondolata is, hogy "körképet adjon a 18-20. századi társadalomtörténeti kutatás helyzetéről, alkalmazott módszereiről, a szóbajöhető források köréről, valamint a leginkább kutatott területekről. Őszintén magunk is meglepődtünk az érdeklődés láttán, előre magunk sem tudhattuk, hogy ilyen tágas szekértábora van a magyar társadalomtörténetírásnak. De semmi okunk, hogy önelégültek lehessünk. Legalábbis ezt jelzi, hogy az elméleti és módszertani problémákra vonatkozó kérdőpont, oly sok íven kitöltetlen maradt. Nem kívánok ebből messzemenő következtetéseket levonni (hiszen nem lenne jó, ha túl komolyan vennénk saját magunkat), de annyit mindenképpen elmondhatunk, hogy autodidaktizmusunk valahol szükségképpen visszaköszön, és ez további feladatokat is ró ránk. Ez alkalommal csak annak a reményemnek adok hangot szervezőtársaim nevében is, hogy remélem élni fogunk a salgótarjáni vendégszeretet lehetőségeivel, jobban megismerjük egymás eredményeit és gondjait. Ismerkedéskor nem lehet a résztvevők számát korlátozni, programunk ezért sikeredett ilyen zsúfoltra. No meg azért is, mert mi ugyan gyakorolni akartuk a demokráciát, holott néha még tanulnunk kellett volna. De erre a konferencia is kitűnő alkalom azzal, hogy önmérsékletet tanúsítunk, és mások számára is egyenlő lehetőséget hagyunk az előadásra és a véleménynyilvánításra.

A képeket Zelenay Anna (KSH) készítette, amelyek később Benda Gyulától Kövér Györgyhöz kerületek, majd 2012-ben a Hajnal-esti közös előadásukra készülve Á. Varga László szkenneltette be a BFL-ben.

Á. Varga László, Vajda Ágnes, Benda Gyula, Faragó Tamás

Halmos Károly, Győri Péter, Vajda Ágnes

Csapó Mária, G. Fodor Zsuzsa, Kövér György, Halmos Károly (háttal), Herczeg Mihály

Bácskai Vera, Benda Gyula, Tóth Zoltán (háttal), Vári András

Sasfi Csaba, Horváth Tamás, Vári András (háttal), Benedek Gábor

Lackó Mihály (háttal), Kövér György (háttal), Klaniczay Gábor, Á. Varga László (háttal), Benda Gyula, Bán Péter (háttal), Erdmann Gyula

Dominkovits Péter, Papp Zsuzsa, Kovács Éva, Závada Pál

Gáti Tibor, Kovács Éva, Závada Pál, Kaszás Mariann

Megyeri Anna, Tóth Zoltán, Csapó Mária, Hudi József (háttal)

Zelenay Anna, Vajda Ágnes, Lakatos Mária, Kovács János

Tóvári Judit, Láczay Magdolna, Bánkiné Molnár Erzsébet, Péterné Fehér Mária, Labádi Lajos