top of page
Híreink
CfP: Szlovák Tudományos Akadémia rövid posztdoktori ösztöndíja
Május 31-ig lehet pályázni a Szlovák Tudományos Akadémia rövid posztdoktori kutatói ösztöndíjára .
12 hours ago1 min read


Kötetbemutató: Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2025
Március 24-én, az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában Pollmann Ferenc mutatja be a Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2025. évi, Háborús gazdaság és helyreállítás című kötetét.
12 hours ago1 min read


Úri utcából száműzött beszélgetések 29: Valuch Tibor
Március 18-án, a CEU Nádor utcai kampuszán a Politikatörténeti Intézet beszélgetéssorozatának vendége Körünk korábbi elnöke, Valuch Tibor lesz, akivel Takács Róbert beszélget . VALUCH TIBOR fő kutatási területe a 20. századi magyar társadalom-, mentalitás és fogyasztástörténet, a mindennapi élet és a munkásság története, illetve az 1956-os forradalom története. Pályája – a szakmában nem szokatlan módon – levéltárosként, illetve tanárként indult, majd – Soros-ösztöndíjas éve
Mar 121 min read


Felhívás Benda Gyula-díjra!
A Hajnal István Kör ebben az évben is ki szándékozik adni a Benda Gyula-díjat , amivel a kimagasló tudományos teljesítményt nyújtó fiatal kutatók munkáját kívánja elismerni. A feltételeknek megfelelő, a díjra érdemesnek tartott munkákra tett javaslatokat a Kör Választmánya örömmel várja április 12. éjfélig. A felterjesztéseket kérjük a gczoch@gmail.com címre eljuttatni!
Mar 121 min read


Kötetbemutató: Az otthontalanság poétikája. Tanulmányok Agota Kristofról
Március 17-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban kerül bemutatásra a Deczki Sarolta és Kovács Ágnes szerkesztette Az otthontalanság poétikája. Tanulmányok Agota Kristofról című kötet . A könyvet bemutatja: Szolláth Dávid irodalomtörténész, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet főmunkatársa A beszélgetésben részt vesz: Deczki Sarolta irodalomtörténész, kritikus, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet főmunkatársa, az iASK kutatója Kovács Ágnes író, irodalomtörténész, az
Mar 121 min read


Március 22-ig lehet pályázni a Klebelsberg Kunó-ösztöndíjra!
Március 22-ig lehet pályázni a Klebelsberg Kunó- ösztöndíjra . A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet a Balassi Bálint-ösztöndíjprogramról szóló 606/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján 2026. évre KLEBELSBERG KUNO-ÖSZTÖNDÍJRA. A pályázati kiírás célja Az ösztöndíj célja a névadójának szellemiségét követő Collegium Hungaricumokban, valamint egyéb helyszíneken a magyar nyelv és irodalom, történelem és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékei tanulmányozásán
Mar 51 min read
Csavargások Anarchiában. Szittya Emil (1886–1964)
Március 13-án a Kassák Múzeumban Mohácsi Balázs nyitja meg a Csavargások Anarchiában. Szittya Emil (1886–1964) című kiállítást .
Mar 51 min read


CfP: Second ARiSE conference
Április 30-ig lehet jelentkezni a Nápolyban megrendezésre kerülő Second ARiSE conference -re.
Mar 51 min read


Kötetbemutató: A vármegye mint politikai tér és politikai képzet
Február 26-án, az NKE John Lukács Társalgójába Miru György mutatja be a Nagy Ágoston, Lajtai L. László és H. Németh István szerkesztette A vármegye mint politikai tér és politikai képzet című tanulmánykötetet .
Feb 261 min read


Átkelés közben - konferencia Granasztói György emlékére
Február 27-án, az NKE Széchenyi Dísztermében Átkelés közben címmel rendez konferenciát a tíz éve elhunyt Granasztó György emlékére .
Feb 261 min read


Párhuzamos narratívák. A magyar–horvát és a lengyel–litván államközösség emlékezete a 20. század első felében
Március 16-án, az NKE John Lukács Társalgójában kerül megrendezésre a Párhuzamos narratívák. A magyar–horvát és a lengyel–litván államközösség emlékezete a 20. század első felében című kerekasztal- beszélgetés .
Feb 261 min read


Volt-e kontinuitás az 1790-es évek és a reformkor között?
Február 20-án, az ELTE Bölcsészkarán kerül megrendezésre a Volt-e kontinuitás az 1790-es évek és a reformkor között? című kerekasztal, Völgyesi Orsolya, Dobszay Tamás, Hőnich Henrik és Szilágyi Márton részvételével .
Feb 191 min read


Workshop: Mixed Families: Searching for Identity and Belonging in Post-Conflict Societies
Február 26-án, az ELTE Társadalomtudományi Karán kerül megrendezésre a Mixed Families: Searching for Identity and Belonging in Post-Conflict Societies (MIXED) Kutatócsoport workshopjára .
Feb 191 min read


Az ENSZ emberi jogi egyezményei és Magyarország - műhelykonferencia
Március 6-án, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet Tanácstermében Az ENSZ emberi jogi egyezményei és Magyarország című műhelykonferencia .
Feb 191 min read


Felhívás: Protestáns iskolázás és művelődés – Regionális dimenziók a 16–19. században
Február 20-ig lehet jelentkezni a Protestáns iskolázás és művelődés – Regionális dimenziók a 16–19. században című konferenciára.
Feb 121 min read


Projektbemutató: A mindennapi élet lokális alakzatai Magyarországon 18–20. századi levéltári források tükrében
Február 20-án, az ELTE BTK Néprajzi Intézetében kerül megrendezésre az MTA-ELTE Lendület Történeti Folklorisztikai Kutatócsoport projektbemutató konferenciája A mindennapi élet lokális alakzatai Magyarországon 18–20. századi levéltári források tükrében címen . A lokalitást középpontba helyező néprajzi, történeti antropológiai vizsgálat fő újdonsága a korábbi (közép-európai) néprajzi kutatásokhoz képest, hogy nem a társadalom vertikális rétegződését és az ebből fakadó tematik
Feb 121 min read


CfP: Visual History Now: Using photographs to study the history of gender, sexuality, and space
Március 31-ig lehet jelentkezni a Tamperében megrendezésre kerülő Visual History Now: Using photographs to study the history of gender, sexuality, and space című konferenciára . Kép: Fortepan / Uj Nemzedék napilap
Feb 121 min read


Mohács 500 éve – Mohács 500 év után: konferencia
Február 18-án Szombathelyen, az ELTE Savaria Egyetemi Központban kerül megrendezésre a Mohács 500 éve – Mohács 500 év után című konferencia . 9.50–10.50 Előadások Ölbei Tamás hadtörténész, egyetemi oktató (ELTE BDPK Történelem Tanszék): Egy elszalasztott lehetőség. I. Lajos és az Oszmánok elleni kereszteshadjáratok 1365/66 Urbán Máté történész, egyetemi adjunktus (ELTE BDPK Történelem Tanszék): Udvarkritika és luxuskritika Mohács előestéjén 10.50–11.00 Szünet 11.00–12.00
Feb 121 min read


Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténész nyerte el az Erdődy Edit-díjat!
Tagunk, Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténész nyerte el az Erdődy Edit-díjat Irodalom, sajtó, szalon a 19. század végén – A Wohl nővérek munkássága című kötetéért (Ráció Kiadó, Budapest, 2025), amihez gratulálunk ! A Wohl nővérek munkássága című kötetről itt olvashatnak többet (Ráció Kiadó, Budapest, 2025) https://www.racio.hu/?p=kiadvany&v=318
Feb 61 min read


Úri utcából száműzött beszélgetések: Szilágyi Ágnes Judit
Február 11-én az Úri utcából száműzött beszélgetések című sorozat következő vendége Szilágyi Ágnes Judit lesz, akivel Takács Róbert beszélget . Szilágyi Ágnes Judit az MTA doktora, az irodalomhoz sok szálon kötődő történész, a spanyol és portugál világ szakértője. Az 1980-as évek második felében az ELTE BTK történelem és portugál szakán szerzett diplomát, majd a doktori tanulmányait Szegeden kezdte meg. PhD-disszertációjában Getúlio Vargas 1937 és 1945 közötti brazíliai auto
Feb 61 min read


Konferencia: Klebelsberg Kuno és a magyar felsőoktatás
Február 12–13-án, a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában kerül megrendezésre a Klebelsberg Kuno és a magyar felsőoktatás című konferencia .
Feb 61 min read


CfP: X. Dimenziók Konferencia. A haza mint kert
Tizedik alkalommal rendezi meg közös interdiszciplináris konferenciáját az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke és az ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéke. A tanácskozás témája ezúttal a táj, identitás és nemzettéválás Közép-Európában. Jelentkezni február 25-ig lehet. A jubileumi alkalom közös tisztelgés Kiss Gy. Csaba tanár úr munkássága előtt. Tudományos és szellemi öröksége – különösen a közép-európai nemzeti kultúrák, a történeti emlékezet és a szimbolikus
Feb 61 min read


Április 11-ig lehet jelentkezni a XVII. Nyitott Társadalomtörténet Konferenciára!
Április 11-ig lehet jelentkezni a XVII. Nyitott Társadalomtörténet Konferenciára .
Feb 61 min read


Megjelent László Szabolcs: Cold War Brokers. Hungarian-American Cultural Exchanges and Transnational Mobilitykötete!
A Bloomsbury gondozásában megjelent László Szabolcs Cold War Brokers. Hungarian-American Cultural Exchanges and Transnational Mobility, 1956–1989 című könyve . "Cold War Brokers follows the transnational adventures of writers, academics and teachers as they crossed the Iron Curtain literally and figuratively, facilitating the circulation of knowledge between the global centre and periphery. From Hungarian writers who toured the US with the International Writing Program, to m
Jan 291 min read


Konferencia: Köztársaság: tegnap, ma – holnap?
Február 5-én, a CEU Nádor utcai épületében kerül megrendezésre a Politikatörténeti Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet Köztársaság: tegnap, ma – holnap? című tudományos konferenciája a második Magyar Köztársaság 80. évfordulója alkalmából .
Jan 291 min read


Magyarország az ENSZ-ben - könyvbemutató!
Február 3-án az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézete és a NEB szervezésében kerül sor a Magyarország az ENSZ-ben. Diplomácia, emberi jogok, jelenlét. A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2025. évi tanulmányai című kötet bemutatójára .
Jan 291 min read


Alexander Maxwell előadása a CEU-n!
Január 27-én, 14 órai kezdettel Alexander Maxwell történész (Victoria University of Wellington, Új-Zéland) tart előadást a CEU-n (és hibrid formában a Zoomon) Polylingual Hungarian Nationalism in History and Historiography címmel, részletek itt .
Jan 221 min read


A magyar arisztokrácia politikai szerepvállalásai a két világháború között
Január 23-án, a PPKE Sophianumban (Mikszáth tér 1.) kerül megrendezésre A magyar arisztokrácia politikai szerepvállalásai a két világháború között című konferencia.
Jan 221 min read


Január 30-án kerül bemutatásra Kövér György legújabb könyve
Január 30-án, az ELTE Bölcsészkarán kerekasztal-beszélgetés keretében kerül sor Kövér György A magyar társadalomtörténet-írás historikuma című könyvének bemutatójára .
Jan 221 min read


CfP: Város és polgár – urbanizáció és polgárosodás Északkelet-Magyarországon a 15-21. században
Február 28-ig lehet jelentkezni az Egerben megrendezésre kerülő Város és polgár – urbanizáció és polgárosodás Északkelet-Magyarországon a 15-21. században című VII. régiótörténeti konferenciára .
Jan 151 min read


Képpé válni II. Konferencia január 30-án!
Január 30-án, a Capa központban kerül megrendezésre a Képpé válni II . A Magyar Fotótörténeti Társaság és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tudományos konferenciája.
Jan 151 min read


Kötetbemutató: Magyarország az ENSZ-ben
Február 3-án az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézete és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében kerül sor a Magyarország az ENSZ-ben. Diplomácia, emberi jogok, jelenlét című kötet bemutatójára .
Jan 151 min read


Megjelent Konrád Miklós: Bevándorlás, integráció és antiszemitizmus című kötete!
Bevándorlás, integráció és antiszemitizmus – A galíciai zsidó bevándorlás és annak mítosza, 1735–1939 címmel megjelent Konrád Miklós, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa kötete a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozatban .
Jan 151 min read


Könyvbemutató! Huszár Ákos: Az osztály hosszú árnyéka
Február 2-án, a FSzEK Ötpacsirta Szalonjában kerül bemutatásra Huszár Ákos Az osztály hosszú árnyéka. A mai magyar társadalom osztályszerkezete című könyve . A könyv fő kérdése, hogy mennyiben határozza meg az osztályhelyzet az egyének életesélyeit, viselkedését, illetve gondolkodását a mai Magyarországon. Miként alakult át a magyar társadalom osztályszerkezete a rendszerváltás után? Mennyiben nyitott meg ez új csatornákat a társadalmi mobilitás számára? Vajon a társadalmi v
Jan 91 min read


Tagdíjfizetés 2026-ra!
Elérkezett a tagdíjfizetés időszaka. A HIK fizetési kedvezményt biztosít azoknak, akik az adott év február 28-áig befizetik a tagdíjukat . Ebben az esetben a rendes tagdíj 12 000 forint helyett 9500 forint.
Jan 91 min read


CfP: Töprengések a nőtörténet-írás körül II.
Január 31-ig lehet jelentkezni a Pécsett megrendezésre kerülő Töprengések a nőtörténet-írás körül II. Új utak és eredmények a nőtörténeti kutatásokban című konferenciára.
Jan 91 min read


Megjelent a Kutatások a Habsburg Birodalom és utódállamainak történetéből. Deák Ágnes tiszteletére című kötet!
A Kronosz Kiadó gondozásában megjelent a Tamás Ágnes szerkesztette Kutatások a Habsburg Birodalom és utódállamainak történetéből. Tanulmányok. Deák Ágnes tiszteletére című kötet .
Jan 91 min read


Megjelent Stefano Bottoni: Balsors, akit régen tép? - Történelmi kalauz egy új nemzedéknek című könyve!
A Magyar Hang Könyvek sorozatában megjelent Stefano Bottoni Balsors, akit régen tép? - Történelmi kalauz egy új nemzedéknek című könyve . Ez a könyv tudományos igényű történelmi esszé, egyben társadalmi vitairat. Abból a meggyőződésből született, hogy Magyarország a XIX. század óta globális folyamatok laboratóriumaként szolgál. Csak a történelmi fejlődésünk elemzése segít eligazodni annak megértésében, hogy Orbán Viktor miniszterelnök miért fordult el a mérsékelt konzervativ
Jan 91 min read


CfP: The Phanariot Past and its Multiple Afterlives
Február 15-ig lehet jelentkezni a Bukarestben megrendezésre The Phanariot Past and its Multiple Afterlives: Historicizing “Corruption” in Central-South-East Europe (1750s-1920s) című konferenciára .
Dec 18, 20251 min read


Április 9-ig lehet pályázni a Collegium Hungaricum ösztöndíjaira!
Április 9-ig lehet pályázni a Collegium Hungaricum 2026/2027. évi ösztöndíjaira . A pályázat célja általános elméleti, valamint forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatások végzése a közös közép-európai múlt, illetve az osztrák-magyar kapcsolattörténet terén. Az ösztöndíjra egyetemi diplomával (legalább mesterfokozattal vagy azzal egyenértékű végzettséggel) rendelkező hallgatók, oktatók, kutatók pályázhatnak, akik a bécsi központi közgyűjteményekben, Bécs környéki levél
Dec 18, 20251 min read


Megjelent a Magyarország és az ENSZ kutatócsoport első tanulmánykötete!
Balogh Lídia, Germuska Pál és Kecskés D. Gusztáv szerkesztésében megjelent a Magyarország és az ENSZ kutatócsoport első tanulmánykötete .
Dec 18, 20251 min read


Mihalik Béla Vilmos elnyerte az ERC támogatását!
Mihalik Béla Vilmos elnyerte az Európai Kutatási Tanács ( European Research Council, ERC ) rangos Consolidator Grant támogatását, amelyhez ezúton gratulálunk ! Mihalik Béla Vilmos projektje azt vizsgálja, hogyan formálta a helyi, közösségi politika ( popular politics ) a felekezetszerveződés késői szakaszát és a kora újkori államépítést Kelet-Közép-Európában 1650 és 1800 között. A kutatás a helyi közösségi gyakorlatokat állítja középpontba, azt vizsgálva, hogy a kora újkorba
Dec 11, 20251 min read


Megjelent Bódy Zsombor: Technokraták a pártállamban című könyve!
A Jaffa gondozásában megjelent Bódy Zsombor Technokraták a pártállamban című könyve . Fülszöveg: A létező szocializmussal kapcsolatos egyik közkeletű vélekedés, hogy a pártállami rendszerben a politikai lojalitás, a párthűség mindennél többet ért, a szakértelemnél is – azaz hiába volt valaki nagy tudású szakember a maga területén, ha nem volt jó káder, akkor nem jutott előre. Ez a könyv azonban árnyalja a képet. A pártállam ugyanis meg volt győződve arról, hogy a technokrata
Dec 11, 20251 min read


Paraszti gazdálkodás Magyarországon a kései rendiség idején
December 12-én Paraszti gazdálkodás Magyarországon a kései rendiség idején, 1700–1848 címmel kerül sor műhelykonferenciára az ELTE Bölcsészkarán. Program 14.00 Szijártó István (ELTE BTK): Bevezető megjegyzések 14.10 Demeter Gábor (ELTE HTK): A szeriális források lehetőségei és korlátai a paraszti gazdálkodás és életminőség területi differenciáinak vizsgálatában (1715–1828) Horváth Gergely Krisztián (ELTE HTK): Vallomás vagy hallomás? Szempontok az úrbéri kilenc kérdőpontra
Dec 11, 20251 min read


December 15-én mutatják be a Pest a kezdetektől 1848-ig című kötetet!
December 15-én Budapest Főváros Levéltárában kerül bemutatásra a Simon Katalin, Sudár Balázs és Ternovicz Bálint szerkesztette Pest a kezdetektől 1848-ig – A Magyar Várostörténeti Atlasz 10. kötete .
Dec 11, 20251 min read


15 éves a Kaleidoscope!
December 12-én, az MTA Könyvtár, Levéltár és Információs Központban kerül sor a Kaleidoscope Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat 15 éves ünneplésére . 9.40-10.00 regisztráció 10.00-10.15 Prof. Dr. Monok István DSc: A tizenöt éves Kaleidoscopehistory helye a magyarországi művelődéstörténeti folyóiratok között 10.15-10.30 Prof. Dr. Forrai Judit DSc: A Kaleidoscopehistory születése és felnőtté válása 10.30-10.40 Dr. Győry Hedvig PhD – Gradvohl Edina Ph
Dec 4, 20251 min read


Könyvbemutató: Kényszer vagy lehetőség? A nagykunsági települések ártéri gazdálkodása a 18. századi újratelepüléstől az átfogó folyószabályozások megindulásáig
December 11-én, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetben Pap József mutatja be Rózsa Sándor Kényszer vagy lehetőség? A nagykunsági települések ártéri gazdálkodása a 18. századi újratelepüléstől az átfogó folyószabályozások megindulásáig című könyvét .
Dec 4, 20251 min read


Közép-Európa: történelem, eszme, jövőkép. Tanítványok Kiss Gy. Csaba szellemi örökségéről
December 12-én, a Ludovika Főépületében kerül sor a Közép-Európa: történelem, eszme, jövőkép. Tanítványok Kiss Gy. Csaba szellemi örökségéről című konferenciára . Program: 9.30-10.00 Regisztráció 10.00- 10.15 Köszöntés, megnyitó - Hatos Pál 10.15-10.35 Demmel József : Reformpárti pánszlávizmus? A liberális reformnemesség eszméi és a szlovák nemzeti gondolat találkozása Karol Kuzmány himnikus versében (NKE EJKK KEKI/Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézet, Pozsony
Dec 4, 20251 min read


Felekezetek és kulturális kölcsönhatások Magyarországon a modernitás korában
December 5-én, a PPKE Hittudományi Karán kerül megrendezésre a Felekezetek és kulturális kölcsönhatások Magyarországon a modernitás korában című konferencia .
Dec 4, 20251 min read


Kövér György előadása Dr. Molnár Istvánról Hajdúböszörményben!
November 28-án, Hajdúböszörményben Kövér György tart előadást dr. Molnár Istvánról , a Bocskai István Gimnázium egykori polihisztor természetrajz tanáráról.
Nov 27, 20251 min read


bottom of page