CfP: Gazdaságtörténet & Társadalomtörténet

Március 1-ig várják a szerkesztők a szinopszisokat a Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2027-ben megjelenő Gazdaságtörténet & Társadalomtörténet tematikájú kötetéhez.

A Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv (MGtÉ) tematikus kötetei a bevett korszakhatárokon átívelő témákat ölelnek fel.  A következő, 2027-ben megjelenő évkönyv két rokon szakterület, aGazdaságtörténet & Társadalomtörténetegymáshoz fűződő viszonyáról fogalmaz meg kérdéseket.

A gazdaságtörténet mértékadó nemzetközi folyóiratainak címében kezdettől fogva együtt szerepelt a gazdaság és a társadalom szó: az 1903-tól létező Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte esetében ugyan fordított sorrendben, de még az 1929-ben indult francia Annales alcímében is ezt a kettősséget találjuk: Annales d’histoire économique et sociale. Kérdés lehet persze, hogy tulajdonítunk-e jelentőséget annak, milyen sorrendben követik egymást a szavak. Ha például Max Weber befejezetlen fő művére gondolunk (Wirtschaft und Gesellschaft), nem biztos, hogy eszünkbe jut, hogy a sorrend esetleg értékrangsort, netán alá- és fölérendeltséget jelent. Az már inkább megfontolandó, hogy általános vélekedés szerint a gazdaságtörténet sokkal hamarabb elfogadtatta magát részdiszciplínaként, mint a társadalomtörténet (ami egyébként nyilván összefüggött a szociológia szaktudományként a közgazdaságtanhoz képest későbbi intézményesülésével). Azt is mondhatjuk, hogy a gazdaságtörténet ekkoriban magával húzta a társadalomtörténetet az „önálló” diszciplínává válás útján. A társadalomtörténet persze akkor is része lehetett egy folyóirat arculatának, ha a címében explicite az nem szerepelt.  A 20. század elejétől ugyanis bevett volt a két tudományág együttes tárgyalása. Ami nem zárta ki, hogy a gazdaság- és a társadalomtörténet Németországban nem annyira a történetíráshoz, mint inkább a társadalomtudományokhoz vagy akár a jog- és alkotmánytörténethez illeszkedjen. A Hóman Bálint által szerkesztett A magyar történetírás új útjai című kötetben először két külön szerzőre bízták volna a gazdaság- és a társadalomtörténetet, de mivel ők nem vállalták, végül Dékány Istvánra esett a választás, aki ugyan soha nem írt sem gazdaság-, sem társadalomtörténeti művet, de szinte mindent elolvasott a nemzetközi irodalomból, és bármiről tudott világos áttekintést adni. Ismerte a magyar irodalmat is. Mindezek alapján meggyőződése volt, hogy „a tudományok nem kertész földjéből, nyesve, gondozottan nőnek ki, hanem a történeti fejlődés szabad talajából, természetesen, »vadon« nőnek. Itt nem két tárgy összeolvasztásáról van szó: a gazdaságtörténet marad önálló saját erejénél fogva. Csupán azt emeljük ki, hogy sem a gazdasági, sem a társadalomtörténelem nem egy kisebb részterület vizsgálata. […] Sem a társadalom, sem a gazdaságtörténelem nem szűk tárgykörre utalnak, hanem ellenkezőleg, meglévő szűk körök kitágításának, a szintézisnek jogait jelentik.”  A szintézisre függesztett tekintet Dékány általános történetfelfogásának következménye volt. „A történetet hasonlónak találjuk egy kristályhoz, melyben áttetsző erezetet vehetünk észre s amelyre nemcsak külsőleg tekintünk, hanem amelybe bele is igyekszünk pillantani, hogy megfigyelhessük belső vonalait. A kristály előttünk egy kor, de magunk is egy korban, mintegy forgó kristályban vagyunk benne s midőn szemünk sugarai kihatolnak, e kristály felszínén átjutva, sugártörést szenvednek. Ez a tényállás a történetíró előtt sem mindig világos »műhelytitka« munkájának, holott végeredményben döntő tényt jelent.”  Ebből pedig már adódik a következtetés: „A történész különzárkózása a maga körébe talán sehol sem oly kilátástalan, mint a gazdaság és társadalomtörténet körében. Itt ellenkezőleg, eleven kölcsönhatás kell, s félretétele annak a hiedelemnek, hogy az elmélet szükségkép [sic!] távol áll a való élet mozgékony talajától.”  Mindez persze lefordítható a magyar gazdaságtörténet megkésett fejlődésére is: „A magyar gazdaságtörténész nem élheti bele magát, nyugati kutatókhoz hasonlóan abba a programba, hogy kizárólag gazdaságtörténetet ír. A gazdasági fejlődés csak függvénye a katonainak. Pedig történetírónak nehéz beleélni magát a gondolatba, hogy tárgyát nem szabad »specializálnia«, mert az igazi súlypont nem az ő területén van. Végre is a történésznek mindig egy életegészet kell látnia a maga arányaiban.”  (Kiemelés az eredetiben.) De Dékány gondolatmenete szerint a társadalomtörténésznek is meg kell küzdenie saját önállóságáért, no, nem a gazdaságtörténettel, hanem elsősorban a politikatörténettel szemben: „A társadalomtörténésznek nagyobb szempontbeli iskolázottságra van szüksége, mint a hamar hűlő, politikai indulatokat leszerelő politikai történésznek.”  Dékány olvasatában tehát a gazdaság- és társadalomtörténetnek, aszinkronikus fejlődésük ellenére, nem egymással, hanem leginkább a had- és politikatörténettel, vagyis a hagyományos történetírással kell megküzdeniük, de önállósodásuk valójában a nagy szintézis elmélyítését, árnyalását szolgálja.Nem egészen fél évszázaddal később, a hetvenes években, amikor immár a társadalomtörténet nemzetközi önállósulása zajlott, a nemzetközi porondon magabiztosan mozgó Ránki György, aki akadémiai székfoglalóját a gazdaságtörténet válaszútjairól írta, nem sokkal azután megpróbálta a társadalomtörténetet is elhelyezni a marxista történetírás palettáján.  „Ezért áll hozzánk közelebb az a felfogás, mely a társadalomtörténetet a történettudomány egy speciális részének tekinti. Egy ilyen részstúdium relatív önállóságát a gazdaságtörténet esetében természetesen senki sem vonja kétségbe. A társadalomtörténet területét azonban részben az az űr határolja be, amely az igen fejlett gazdaságtörténet és annak eredményeit többnyire csak formálisan alkalmazó, ha egyáltalán alkalmazó politikai történet között keletkezett. Aligha kétséges: gazdaságtörténet nélkül nincs társadalomtörténet, de társadalomtörténet nélkül nem teljes a gazdasági folyamatok történeti érvényesülésének ábrázolása. A megkülönböztetés érezhető, a vezető szerep, ha egyáltalán ilyenről beszélhetünk, inkább a gazdaságtörténeté. Nemcsak – a nem mechanikusan értelmezett – gazdaság-primátus elvből kifolyólag, de azért is, mivel a kialakult helyzet következtében a gazdaságtörténet teoretikus módszertana összehasonlíthatatlanul kidolgozottabb. Viszont a gazdaság- és társadalomtörténet nem csupán két önálló rész egymás mellé rakása, hanem egy teljes egymásba fonódás és kölcsönhatás, melyben a két momentum súlyában és jelentőségében történeti körülményektől és esetektől függően jelentkezhetnek változások. Nem a marxista történelemszemléletben jelentkező egységes történeti folyamat szétdarabolásáról van szó.”  Ez az ambivalencia, hol balról, hol jobbról igyekezve elhatárolódni, a végkövetkeztetésekben is tükröződik: „Nem azt az álláspontunkat kívánjuk módosítani, mely a társadalomtörténetet a történetírás és kutatás történeti valóságot objektíven tükröző meghatározott szegmentumának, részdiszciplínájának tekinti. Csupán azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy az ilyen értelmű társadalomtörténet csak akkor találhatja meg igazán módszerét, tárgyának helyes felfogását, ha egybekapcsolódik az egész történeti folyamat társadalmi értelmezésével.”  Ránki György, aki nemcsak a gazdaságtörténet, hanem a politika- és diplomáciatörténet mezőin is otthonosan működött, arra törekedett tehát, hogy a köztes területek is nagyobb relatív önállósághoz jussanak, de úgy, hogy közben a nagy egész, annak totális felfogása ne bomoljon meg.A magyar nyelv nem tesz terminológiai különbséget a társadalom szó tágabb és szűkebb értelmezése között. A nemzetközi szakirodalom viszont megkülönböztette őket, a középkorászok régtől alkalmazták és definiálták a distinkciót. Otto Brunner úgy vélte, hogy a társadalomtörténet nem egy szakterület tárgya, „hanem egy szemléletmód (Betrachtungsweise), egy aspektus, amely az embereket és embercsoportokat együttélésükben és társadalmasodásukban látja”.  Hans-Ulrich Wehler Max Weber nyomdokain haladva újjáalkotta a Gesellschaftsgeschichte és a Sozialgeschichte modern kori fogalmi kettősségét. A tágabb értelemben vett társadalmat nála a szintézisben három központi tengely/dimenzió tagolja (a gazdaság, az uralom és a kultúra), amelyek mellé azonban azonnal kimetsz egy további, negyedik területet, amely a társadalmi egyenlőtlenséget foglalja magában.  Ezzel azonban tulajdonképpen a társadalomtörténet szűkebb értelmét mint egy szektort, egy részterületet is rögtön befoglalja a modellbe.  A Gesellschaftsgeschichte és a Sozialgeschichte tehát szinte elválaszthatatlan egymástól.Eric Hobsbawm úttörő tanulmánya is világosan elkülönítette a history of society, az egész társadalom megközelítését és a részdiszciplínaként felfogott social historyt. Amikor felsorolta, hogy az utolsó tíz-tizenöt évben milyen érdekes társadalomtörténeti munkák születtek, az első kettőnél (történeti demográfia és rokonság, várostörténet) mindjárt megállapította, hogy azok már külön önálló aldiszciplínává szerveződtek, kétséges, hogy egyáltalán a társadalomtörténethez tartozónak érzik-e magukat. Megállapította, hogy a társadalmi osztályok és csoportok történeti kutatása mindig is preferált téma volt, de az újabb sütetű mentalitástörténet és az antropológiai értelemben vett kultúrtörténet is ebben az irányban halad. Végül a modernizáció és az iparosodás mint a modern kor két nagy társadalmi változása szintén népszerű kutatási tendenciává vált. Egyedül a társadalmi mozgalmak, a szociális tiltakozás kutatását tartotta kevésbé fejlettnek.  Hogy Hobsbawm mit vélt „érdekesnek”, az akár erősen szubjektív is lehet, de most inkább azt tekinthetjük feltűnőnek, hogy miközben láthatóan a tágabb, szintetizáló társadalomtörténetre összpontosított, azon belül nála is mennyire fontos szerepet játszottak továbbra is a szűkebb részdiszciplína témái. Tanulságos ezzel az 1971-es szemlével összevetni Tomka Béla ezredfordulóra vonatkozó számításait a társadalomtörténet dinamikájának változékonyságáról, aki a Bevezetés a társadalomtörténetbe című kötet vitáján a nemzetközi kutatási súlypontokkal szembesítette a magyar recepciót.  A változás, a hangsúlyeltolódás mindennek tűnik, csak nem áttörőnek.A nyolcvanas-kilencvenes években a Geschichte und Gesellschaft kétszer is adott ki olyan tematikus számot, amely az „Erweiterung der Sozialgeschichte” címet viselte. S aligha véletlenül ezek általában a Wehler-szintézis valamelyik kötetének megjelenéséhez kötődtek. A tárgy differenciálódása nemcsak a társadalomtörténet tematikai sokszínűségét hozta magával, hanem óhatatlanul a módszerek heterogénné válását is. Minél átfogóbb szintetizálásra törekszik a társadalomtörténet, annál inkább elveszti annak lehetőségét, hogy a társadalomtudományokkal való kapcsolata metodológiai szempontból stabil és egyöntetű bázisra támaszkodjék. Hiszen azzal, hogy nemcsak egyéni és csoportbiográfiákat elemez, más irányba halad, mint egy kvantitatív módon megalapozott statisztikai vizsgálat, ami szintén a társadalomtörténet sajátja kell, hogy legyen. De a gazdaságtörténettől való eltávolodás sem egyirányú mozgás következménye, hiszen a New Economic History, a kliometrikus történetírás a tényellenes hipotézist falszifikáló eljárásával nemcsak a hagyományos történetírást idegenítette el magától, hanem a magát társadalomtudományosnak valló história sem volt képes követni ezen az úton.  Ugyanakkor a többi társadalomtudományhoz fűződő viszony is összekuszálódott. Tomka Béla kapitális európai társadalomtörténeti művének bevezetésében szinte mentegetőzve jegyzi meg, hogy „talán rendhagyó a gazdasági fejezet önálló fejezetként való megjelenése, melyet az indokol, hogy segítségével jobban érthetővé válnak olyan fontos jelenségek, mint a fogyasztás, az életszínvonal vagy a foglalkozási szerkezet átalakítása”.  Vagyis a társadalomtörténet mára teljes emancipálódása ellenére egy sor területen továbbra is elszakíthatatlan kapcsolatban áll a gazdaságtörténettel.A figyelmet ezekre az összekötő szálakra irányítva várjuk a tanulmányokat, akár a kérdés makroösszefüggéseit tárgyalják, akár esettanulmányok szintjén tárják fel a kapcsolódások rejtett, informális hálózatát.

Témajavaslatok:

– A gazdaságtörténet és társadalomtörténet kölcsönös viszonya a fogalomtörténet látószögéből– Családi vállalkozás a gazdaságtörténet és a társadalomtörténet nézőpontjából– A családi vagyon szétaprózódásának társadalmi következményei– A társadalmi felemelkedés lehetősége a gazdasági élet bel- és külföldi szereplői számára– A kézművesek megerősödésének következményei a városi tanács életére– Gazdasági kiváltságok jelentősége az uradalomépítésben– Státusinkonzisztencia a lokális társadalmakban (a vagyonszerkezet és a presztízshierarchia konfliktusai)– A társadalmi rétegződés széttartó paraméterei (tulajdonviszonyok, adórendszer, örökösödési szokások)– Az életciklus fordulópontjai és a csoport-összetartozás mérőszámai a társadalomtörténetben– A társadalmi integráció hiánya, avagy a „kettős társadalom” koncepciója– A virilizmus mint a jövedelemadó, a társadalmi ranglétra és a politikai részvétel intézményi kifejezője– A gazdasági növekedés szintje és a fogyasztási szokások ellentmondásai– A nemzetközi tőkepiacok és a belső felhalmozás kapcsolódási pontjai, hálózati mintázatai– A vállalati struktúra és működés gazdasági és társadalmi szempontból– A piac gazdaság- és társadalomtörténete– A vállalkozó alakja gazdaság- és társadalomtörténeti megközelítésben– Nők gazdaság- és társadalomtörténete– A fogyasztás gazdaság- és társadalomtörténete

IRODALOM

Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.) 2003: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Budapest.Boldizzoni, Francesco 2011: The Poverty of Clio. Resurrecting Economic History. Princeton–Oxford.Brunner, Otto 1956: Neue Wege der Sozialgeschichte. Vorträge und Aufsätze. Göttingen.Conze, Werner 1966: Sozialgeschichte. In: Wehler, Hans-Ulrich (Hrsg.): Moderne deutsche Sozialgeschichte. Köln–Berlin, 19–26.Dékány István 1931: Gazdaság- és társadalomtörténet. In: Hóman Bálint (szerk.): A magyar történetírás új útjai. Budapest, 183–236.Eddie, M. Scott 1996: Ami „köztudott”, az igaz is? Bevezetés a kliometrikus történetírás gondolkodásmódjába. Debrecen.Hobsbawm, Eric J. 1971: From Social History to the History of Society. Daedalus (100.) 1. Historical Studies Today 20–45.Hobsbawm, Eric 2006: A társadalomtörténettől a társadalom történetéig. In: Hobsbawm, Eric: A történelemről, a történetírásról. Ford. Göbölyös Magdolna és Pálvölgyi Lídia. Szerk. Gellériné Lázár Márta. Budapest, 84–108.Kocka, Jürgen 1975: Sozialgeschichte – Strukturgeschichte – Gesellschaftsgeschichte. Archiv für Sozialgeschichte (15.) 1–42.Kocka, Jürgen 1983: Társadalomtörténet (részletek). Ford. Schulcz Katalin. In: Történelem és szociológia (válogatás). Vál. Némedi Dénes. (Szociológiai füzetek 32.) Budapest, 42–55.Mommsen, Hans 1966: Sozialgeschichte. In: Wehler, Hans-Ulrich (Hrsg.): Moderne deutsche Sozialgeschichte. Köln–Berlin, 27–35.Ránki György 1977a: Közgazdaság és történelem – a gazdaságtörténet válaszútjai. Budapest.Ránki György 1977b: Jegyzetek a társadalomtörténetről. Századok (111.) 4. 775–799.Stearns, Peter (ed.) 2001: Encyclopedia of European Social History 1350–2000. 1–6. New York.Tomka Béla 2004: Társadalomtörténeti hagyományok, irányzatok, módszerek – a nemzetközi gyakorlat szemszögéből. Korall 15–16. 341–348.Tomka Béla 2020: Európa társadalomtörténete a 20. században. Budapest.Wehler, Hans-Ulrich 1987: Deutsche Gesellschaftsgeschichte. 1. München.

Az ajánlott tematikához kapcsolódó tanulmányok címét, valamint fél- vagy egyoldalas szinopszisát 2027. március 1-ig, az 1–1,5 íves, 40 000–60 000 leütés terjedelmű kész dolgozatot május 31-ig kérjük beküldeni valamelyik szerkesztő címére:

Demeter Gábor: demetergg@gmail.com; Draskóczy István: dra_istvan@yahoo.de; Gaucsík István: gaucsikistvan@gmail.com; Kaposi Zoltán: zkaposiz@gmail.com; Kövér György: kover.gyorgy@btk.elte.hu; Pogány Ágnes: pogany.agnes@btk.elte.hu; Simon Zsolt: simonzsolti@yahoo.com; Somorjai Szabolcs: szsomorjai@gmail.com; Szántay Antal: antal.szantay@uni-corvinus.hu; Tózsa-Rigó Attila: tozsa.rigo@gmail.com; Weisz Boglárka: weisz.boglarka@abtk.hu