top of page

Megjelent Madarász Aladár: Képzelt gazdagságunk szétolvad című könyve!

  • Hajnal István Kör_2
  • 2 days ago
  • 1 min read

Az Osiris Kiadó gondozásában megjelent Madarász Aladár Képzelt gazdagságunk szétolvad című könyve.

A kötet a szerző – túlnyomórészt az elmúlt tizenöt évben született – közgazdaság-történeti tanulmányaiból ad válogatást. „A legtöbb, amit az ökonómia eszmetörténetével foglalkozó szerző magától várhat, az az, ha sikerül valamelyest érzékeltetnie, hogy a múltbeli gondolkodás összetettebb, gazdagabb annál, mint ami általában fennmarad, és amit általában tudnak róla. […] Az első három tanulmány közös főcím alatt szerepel, amit témájuk rokonsága indokol: a tulipánmánia és a South Sea Company története mindmáig hivatkozott (és vitatott) korai példái a piaci buborékoknak. A kötet címében idézett mondat is e társaság közgyűlésén hangzott el 1720 szeptemberében, amikor is a részvényesek a részvényárak korábbi, féléves szárnyalása után hasonlóan gyors zuhanással szembesültek. A második részben olvasható írások közül három – legalább részben – a vállalkozó alakjának közös témájához kapcsolódik; a többi tanulmány eltérő eszmetörténeti narratívákat vizsgál.”


Madarász Aladár a közgazdaságtan elmélet- és eszmetörténetével foglalkozik. Tanított a Rajk László Szakkollégiumban, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Central European Universityn és a Budapesti Közgazdaságtudományi (majd Corvinus) Egyetemen, ahol 2011-től egyetemi magántanár.



Comments


Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 

Email: 

hajnaltitkar@gmail.com

Elnök:
Dobszay Tamás

dobszay.tamas@btk.elte.hu

  • Facebook

Adószám az SZJA 1%-ának felajánlásához

19159243-1-06

Bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.
11713177-20004295-00000000

Levelezési cím:

Hajnal István Kör

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

Székhely:

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

© 2020 by HIK

bottom of page