top of page
Aktuális híreink
Search


Budapest Főváros Levéltára Bácskai Vera várostörténeti díjjal tüntette ki Eszik Veronikát!
Budapest Főváros Levéltára Bácskai Vera várostörténeti díjjal tüntette ki Eszik Veronikát Fiume hosszú árnyéka című könyvéért. A díjazott munkáját Gyáni Gábor méltatta. A díjat 2025. november 18-án adták át a X. Magyar Várostörténeti Konferencia keretében. A Város – környék – agglomeráció. A városok és közvetlen vonzáskörzetük című rendezvényt Budapest Főváros Levéltára, az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv szerkesztősége és az MTA Történettudományi Bizottságának Várostö
Nov 20, 20251 min read


A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának díjában részesült Pap József egyetemi tanár!
A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának (MTA MAB) kitüntető tudományos díjában részesült alelnökünk, Pap József egyetemi tanár. Dr. Pap József egyetemi tanár a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban töltött középiskolai évek után a József Attila Tudományegyetemen (Szegedi Tudományegyetem) szerzett történelem-földrajz szakos középiskolai tanári, majd a Debreceni Református Teológiai Akadémián református vallástanári diplomát. PhD dolgozatát 2002-ben védte meg
Nov 20, 20251 min read


Bárány Róbert Díjat kapott Kovács Janka!
Bárány Róbert Díjat kapott tagunk, Kovács Janka, amihez ezúton gratulálunk ! A Bárány Róbert Díj megalapításának és adományozásának...
Jul 30, 20251 min read


Géra Eleonóra kapta meg idén a Péter Katalin-díjat!
Géra Eleonóra kapta meg idén a Péter Katalin-díjat, amelyhez szívből gratulálunk! "A díj célja a kora újkori történész szakma kiváló...
Dec 21, 20231 min read
bottom of page
